fogalmak2

A Rehabilitációs Szakmai Kollégium 2010. március 10-i ülésén elfogadott definíciók

 

A definíciók álló betűkkel, a kommentárok dőlt betűvel láthatóak.

 


1. rész: A rehabilitációs medicina, az orvosi rehabilitáció és az egymáshoz való viszonyuk


     Talán meglepőnek tűnhet a rehabilitációs medicina definíciója módosítása, hiszen ezt nem olyan rég alkottuk, s összkollégiumi szinten is elfogadásra került. Az ok: a definíció szinonimaként kezelte a
rehabilitációs medicina és az orvosi rehabilitáció kifejezéseket. Holott a rehabilitációs medicina az orvostudományon belül határoz meg egy diszciplinát, míg az orvosi rehabilitáció a(z átfogó) rehabilitáción belül jelöli ki azt a részt, amely a medicina része. Ettől még tárgykörüket tekintve egybeeshetnének. De nem teljes az egybeesés. Az orvosi rehabilitáció több területet foglal magába, mint a rehabilitációs medicina. A rehabilitációs medicina ugyanis csak a fizikálisan fogyatékos emberek rehabilitációjával foglalkozó diszciplina, azon esetekben, amikor a tevékenység az alap-diszciplinától elválik. Az orvos-egészségügyi  rehabilitáció tárgya magában foglalja a rehabilitációs medicina teljes spektrumán felül a medicina azon diszciplináinak rehabilitációs részét, amelyek nem választhatóak el a szóban forgó diszciplinától.


    1.1 A rehabilitációs medicina fogalma


    A rehabilitációs medicina (teljes néven: fizikális és rehabilitációs medicina) az orvostudomány egyik önálló diszciplinája, szemléletében egységes, interdiszciplináris klinikai szakterület. Tevékenysége az egészségkárosodás miatt fizikailag (testileg) fogyatékos vagy a fogyatékosság szempontjából fokozottan veszélyeztetett személyek funkcióképességének optimalizálására irányul. 
    A képességek fejlesztése a környezettel való kölcsönhatás figyelembevételével, specifikus módszerek alkalmazásával, multiprofesszionális team munka formájában történik, reálisan kitűzhető rehabilitációs cél(ok) érdekében, építve a páciens tevőleges részvételére a rehabilitációs program során. 
    Kórháztól a lakóhely közeli ellátásig az ellátórendszer minden szintjén szolgáltatható. Szubspecialitások formájában is megjelenik.
 
    Mivel ezek szerint a rehabilitációs medicina és az orvosi rehabilitáció közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, meg kell adni az orvosi rehabilitáció definícióját is. A 2000-ben életbe lépett ICF (FNO) szerint módosítani is kell, bár a Fehér Könyv a rehabilitáció fogalmának megadásakor ezt nem tette meg. Nem is tehette, mert a WHO meghatározásra hivatkozott, s ez még nem korszerűsödött.

    1.2 Az orvosi rehabilitáció fogalma


   Orvosi rehabilitáción értjük azt a tevékenységet, amelyet az orvostudomány saját eszközeivel (diagnosztika, terápia, prevenció, gondozás) nyújt a fogyatékos személyeknek, hogy meglévő képességeik kifejlesztésével önállóságukat részben vagy egészben visszanyerjék és képessé váljanak a családba, munkahelyre, társadalomba való beilleszkedésre. Lényege tehát a meglévő funkciók és a teljesítőképesség pontos megítélése (állapotfelmérés), kompenzatórikus fejlesztése és tréningje.


    1.3 A rehabilitációs medicina és az orvosi rehabilitáció egymáshoz való viszonya


    A két fogalom egyike sem definiálja, hogy melyikhez mi tartozik. Érdemes ezért a két fogalom megadása után azzal is foglalkozni, mi a kettő egymáshoz való viszonya:

    A rehabilitációs medicina az orvostudományon belül jelöl ki egy önálló diszciplinát. Az orvosi rehabilitáció (teljes néven: orvos-egészségügyi rehabilitáció) az átfogó rehabilitáción belül jelöli ki azt a részt, amely a medicina része, hangsúlyozva, hogy az átfogó rehabilitáció elve úgy érvényesül, hogy az orvosi rehabilitáción belül is megjelennek a páciens szükségleteitől függően foglalkozási, pedagógiai és szociális rehabilitációs elemek, s a foglalkozási, pedagógia és szociális rehabilitációban is benne foglaltathatnak orvos-egészségügyi elemek is. Az orvos-egészségügyi rehabilitáció tárgya magában foglalja a rehabilitációs medicina teljes spektrumán felül a medicina azon diszciplináinak rehabilitációs részét, amelyek nem választhatóak el a szóban forgó szakterülettől. Ilyenek a nem fizikailag (nem testileg) fogyatékos személyek rehabilitációjával foglalkozó pszichiátriai és epileptológiai rehabilitáció, valamint bizonyos, a saját diszciplinájuktól el nem választható, egészen kis szupspecialitások ill. részterületek, például az orr-fül-gégészeten belül (tinnitustól szenvedők rehabilitációja, vestibularis rehabilitáció, foniátriai rehabilitáció stb.)



2. rész: Az elsőbbségi és a programozható rehabilitáció, az első és az ismételt rehabilitáció, a rehabilitációs alaptevékenység és a neuromuszkuloszkeletális (NMS) rehabilitáció fogalma

 


        

    A rehabilitációs programok, ill. a rehababilitációs ellátási protokollok (REP) kidolgozásakor merült fel Vekerdy Zsuzsannában 2009.szeptember elején az elsőbbségi rehabilitáció fogalmának bevezetése.


    2.1 Elsőbbségi rehabilitáció

    Akut betegség vagy trauma, ritkábban progresszív krónikus betegség hirtelen rosszabbodása, kivételesen pedig meglévő fogyatékosság váratlan szövődménye miatt szükségessé váló, szakmailag legfeljebb kevéssé halasztható rehabilitáció. 

    Az elsőbbségi rehabilitáció szinte minden esetben egyidejűleg az adott történés utáni első rehabilitáció is. Ennek az ellátásnak a felmerülés szükségességét követően azonnal, de legkésőbb egy hónapon belül kell elkezdődnie. Általában az akut ellátást követően (posztakut rehabilitáció) indul, de megkezdhető akár az akut ellátás tartama alatt is, amennyiben a rehabilitációs team rendelkezésre áll (akut rehabilitáció).

 

        Az elsőbbségi rehabilitáció ellentétpárja a programozható rehabilitáció. Ezt a fogalmat az eddigiekben is használtuk, bár korábban időnként a kevésbé szerencsés „programozott” rehabilitációként emlegettük. Ezt a jövőben sosem tesszük.

 

    2.2 Programozható rehabilitáció

    olyan rehabilitációs ellátás, amikor az időfaktor  nem ill. kevéssé fontos, ami által a szolgáltatás nyújtásának kezdési időpontja tervezhető. Programozható rehabilitáció nyújtható egyrészt fogyatékossághoz vezető krónikus betegség miatt, másrészt pedig akut betegség vagy baleset következtében tartósan fogyatékos személy számára az eseménytől számított 3 hónapon túl, akár részesült az esemény után 3 hónapon belül rehabilitációs programban, akár nem. Megjegyzendő azonban, hogy az esetek egy kis részében akár krónikus betegség (pl hirtelen rosszabbodás utáni állapot) esetében, akár az akut eseménytől időben már távol lévő beteg esetében (pl. kisebb esés vagy interkurrens betegség miatti kondíció vesztés) az időzítés fontossá, még ha nem is elsőrendűvé válhat.

 

        Ehhez a fogalomkörhöz kapcsolódik az első rehabilitáció és az ismételt rehabilitáció ellentétpár is.


 

    2.3 Első rehabilitáció


    Az adott fogyatékosság miatt első alkalommal nyújtott rehabilitációs szolgáltatás. Jelentősége fogyatékossághoz vezető akut esemény (más szóval „egyszeri történés”) után van. Krónikus betegség esetén kevésbé fontos, hogy első vagy ismételt igénybe vételéről van-e szó. Fontos megjegyezni: Előfordulhat, hogy az első rehabilitáció nem egy, hanem több szakaszban zajlik, amennyiben szövődmény vagy tervezett beavatkozás, műtét vagy rövid adaptációs szabadság ékelődik közbe, vagy egyik rehabilitációs ellátóhelyről egy másikra helyezés történik. Ezekben az esetekben a tervezett vagy nem tervezett esemény lezajlását követően az első rehabilitáció folytatása történik, tehát nem az ún „ismételt rehabilitációról” van szó.


 

    2.4 Ismételt rehabilitáció


    Az adott probléma miatt lezárult első rehabilitációt követő újabb rehabilitáció. Az első rehabilitációtól való megkülönböztetésnek főleg fogyatékossághoz vezető akut események után van jelentősége. 

 

 

        Szintén a rehabilitációs programok kidolgozásakor, nevezetesen azok kategorizálásához volt szükség a szokványos rehabilitációs tevékenység (tehát ami nem szakmaspecifikus, azaz nem olyan, mint a kardiológiai vagy a pulmonológiai rehabilitáció, és nem is kiemelt, speciális, körülírt rehab.terület, azaz nem olyan, mint a súlyos agysérültek és a gerincvelő sérültek rehabilitációja. Elég nehezen sikerült megtalálni a megfelelő kifejezést: a „ rehabilitációs alaptevékenység” tűnt végül is megfelelőnek. Mivel ennek a definíciójában szerepel az NMS rehabilitáció kifejezés is, azt is definiálni kellett, megemlítve a „mozgásszervi rehabilitáció” fogalmával való viszonyát is.

 

    2.5 Rehabilitációs alaptevékenység


    A rehabilitációs medicinán belül, rehabilitációs programok formájában nyújtott azon tevékenység, amely egy rehabilitációs ellátóhelyen szokványosnak tartható. Ide tartozik a neuromuszkuloszkeletális (NMS) rehabilitációs tevékenység döntő hányada, egyebek között a fogyatékossá vált stroke-betegek, amputáltak, ortopéd műtét után lévő, traumát szenvedett (kivéve súlyos agysérülés és gerincvelő-sérülés), degeneratív mozgásszervi betegségben szenvedők rehabilitációja.

    A rehabilitációs alaptevékenységtől elkülönülő kategóriát képeznek eltérő okok miatt a következő területek:

        1) a pszichiátriai és az epileptológiai rehabilitáció, tekintettel arra, hogy ezek a rehabilitációs medicinán kívüli, a saját diszciplinájuk részét képező szakmaspecifikus területek.

        2) a kardiológiai és a pulmonológiai rehabilitáció, tekintettel arra, hogy ezek a rehabilitációs medicinán belül szakmaspecifikus területek. Speciálisan kezelendő a kisgyermekek rehabilitációja, amely a rehabilitációs alaptevékenységek szempontjából az életkori sajátosságok miatt tér el, ugyanakkor vannak olyan gyermekkori kórállapotok, amelyek külön programok formájában fogalmazhatók meg.

        3) a súlyos agysérültek és a gerincvelősérültek számára nyújtott, valós szükségleteiken alapuló rehabilitáció sem. E két terület a neuromuszkuloszkeletális rehabilitáción belül e két igen súlyos pácienskör ellátása érdekében létrejött szubspecialitás.


    2.6 Neuromuszkuloszkeletális (NMS) rehabilitáció 


    A rehabilitációs medicina azon szemléletében egységes, interdiszciplináris klinikai területe, amely elsősorban, de korántsem kizárólag a neuromuszkuloszkeletális struktúrák és funkciók károsodása talaján fogyatékossá váló személyek funkcióképességeinek optimalizálására irányul, életkortól függetlenül

    A rehabilitációs medicina tevékenységének döntő hányadát képezi. 

    Amennyiben a fogyatékosság az idegrendszer és/vagy a muszkuloszkeletális rendszer elsődleges vagy másodlagos károsodása következtében jön létre, s a problémák döntő része a mozgással kapcsolatos, a páciens ellátása az NMS rehabilitáció területén történik. Ezen ellátás azonban magában foglalja az esetlegesen kialakult, nem a mozgással kapcsolatos problémák (pl. aphasia, dysphasia, azaz a phasiás beszédzavarok; kognitív zavarok; viselkedési zavarok) megoldására irányuló tevékenységeket is. 

    (Ez a tevékenység megegyezik a korábban használatos, szélesebb értelemben vett „mozgásszervi rehabilitációval”. Mivel a „mozgásszervi rehabilitáció” fogalma nem egyértelmű, a továbbiakban terminológiai szempontból már nem fogadható el.  Jogszabályi helyeken, ellátóhelyek megnevezésében ugyanakkor még szerepel.)

 

Comments