Fogalomtár

Fogalomtár

A rehabilitációs medicina (teljes néven: fizikális és rehabilitációs medicina) az orvostudomány egyik önálló diszciplinája, szemléletében egységes, interdiszciplináris klinikai szakterület. Tevékenysége az egészségkárosodás miatt fizikailag (testileg) fogyatékos vagy a fogyatékosság szempontjából fokozottan veszélyeztetett személyek funkcióképességének optimalizálására irányul.

A képességek fejlesztése a környezettel való kölcsönhatás figyelembevételével, specifikus módszerek alkalmazásával, multiprofesszionális team munka formájában történik, reálisan kitűzhető rehabilitációs cél(ok) érdekében, építve a páciens tevőleges részvételére a rehabilitációs program során.

Kórháztól a lakóhely közeli ellátásig az ellátórendszer minden szintjén szolgáltatható. Szubspecialitások formájában is megjelenik. 

Orvosi rehabilitáció

Orvosi rehabilitáción  értjük azt a tevékenységet, amelyet az orvostudomány saját eszközeivel (diagnosztika, terápia, prevenció, gondozás) nyújt a fogyatékos személyeknek, hogy meglévő képességeik kifejlesztésével önállóságukat részben vagy egészben visszanyerjék és képessé váljanak a családba, munkahelyre, társadalomba való beilleszkedésre. Lényege tehát a meglévő funkciók és a teljesítőképesség pontos megítélése (állapotfelmérés), kompenzatórikus fejlesztése és tréningje.

A rehabilitációs medicina és az orvosi rehabilitáció egymáshoz való viszonya. A rehabilitációs medicina az orvostudományon belül jelöl ki egy önálló diszciplinát. Az orvosi rehabilitáció (teljes néven: orvos-egészségügyi rehabilitáció) az átfogó rehabilitáción belül jelöli ki azt a részt, amely a medicina része, hangsúlyozva, hogy az átfogó rehabilitáció elve úgy érvényesül, hogy az orvosi rehabilitáción belül is megjelennek a páciens szükségleteitől függően foglalkozási, pedagógiai és szociális rehabilitációs elemek, s a foglalkozási, pedagógia és szociális rehabilitációban is benne foglaltathatnak orvos-egészségügyi elemek is. Az orvos-egészségügyi  rehabilitáció tárgya magában foglalja a rehabilitációs medicina teljes spektrumán felül a medicina azon diszciplináinak rehabilitációs részét, amelyek nem választhatóak el a szóban forgó szakterülettől. Ilyenek a nem fizikailag (nem testileg) fogyatékos személyek rehabilitációjával foglalkozó pszichiátriai és epileptológiai rehabilitáció, valamint bizonyos, a saját diszciplinájuktól el nem választható, egészen kis szupspecialitások ill. részterületek, például az orr-fül-gégészeten belül (tinnitustól szenvedők rehabilitációja, vestibularis rehabilitáció, foniátriai rehabilitáció stb.)

Elsőbbségi rehabilitáció: Akut betegség vagy trauma, ritkábban progresszív krónikus betegség hirtelen rosszabbodása, kivételesen pedig meglévő fogyatékosság váratlan szövődménye miatt szükségessé váló, szakmailag legfeljebb kevéssé halasztható rehabilitáció. 

Az elsőbbségi rehabilitáció szinte minden esetben egyidejűleg az adott történés utáni első rehabilitáció is. Ennek az ellátásnak a felmerülés szükségességét követően azonnal, de legkésőbb egy hónapon belül kell elkezdődnie. Általában az akut ellátást követően (posztakut rehabilitáció) indul, de megkezdhető akár az akut ellátás tartama alatt is, amennyiben a rehabilitációs team rendelkezésre áll (akut rehabilitáció). 

Programozható  rehabilitáció: Olyan rehabilitációs ellátás, amikor az időfaktor nem ill. kevéssé fontos, ami által a szolgáltatás nyújtásának kezdési időpontja tervezhető. Programozható rehabilitáció nyújtható egyrészt fogyatékossághoz vezető krónikus betegség miatt, másrészt pedig akut betegség vagy baleset következtében tartósan fogyatékos személy számára az eseménytől számított 3 hónapon túl, akár részesült az esemény után 3 hónapon belül rehabilitációs programban, akár nem. Megjegyzendő azonban, hogy az esetek egy kis részében akár krónikus betegség (pl hirtelen rosszabbodás utáni állapot) esetében, akár az akut eseménytől időben már távol lévő beteg esetében (pl. kisebb esés vagy interkurrens betegség miatti kondícióvesztés) az időzítés fontossá, még ha nem is elsőrendűvé válhat – ilyenkor progamozható, de előre sorolandó kifejezést használjuk.

Első  rehabilitáció: Az adott fogyatékosság miatt első alkalommal nyújtott rehabilitációs szolgáltatás. Jelentősége fogyatékossághoz vezető akut esemény (más szóval „egyszeri történés”) után van. Krónikus betegség esetén kevésbé fontos, hogy első vagy ismételt igénybe vételéről van-e szó. Fontos megjegyezni: Előfordulhat, hogy az első rehabilitáció nem egy, hanem több szakaszban zajlik, amennyiben szövődmény vagy tervezett beavatkozás, műtét vagy rövid adaptációs szabadság ékelődik közbe, vagy egyik rehabilitációs ellátóhelyről egy másikra helyezés történik. Ezekben az esetekben a tervezett vagy nem tervezett esemény lezajlását követően az első rehabilitáció folytatása történik, tehát nem az ún „ismételt rehabilitációról” van szó.  

Ismételt rehabilitáció: Az adott probléma miatt lezárult első rehabilitációt követő újabb rehabilitáció. Az első rehabilitációtól való megkülönböztetésnek főleg fogyatékossághoz vezető akut események után van jelentősége. 

Rehabilitációs alaptevékenység. A rehabilitációs medicinán belül, rehabilitációs programok formájában nyújtott azon tevékenység, amely egy rehabilitációs ellátóhelyen szokványosnak tartható. Ide tartozik a neuromuszkuloszkeletális (NMS) rehabilitációs tevékenység döntő hányada, egyebek között a fogyatékossá vált stroke-betegek, amputáltak, ortopéd műtét után lévő, traumát szenvedett (kivéve súlyos agysérülés és gerincvelő-sérülés), degeneratív mozgásszervi betegségben szenvedők rehabilitációja.

A rehabilitációs alaptevékenységtől elkülönülő kategóriát képeznek eltérő okok miatt a következő területek:

1) a pszichiátriai és az epileptológiai rehabilitáció, tekintettel arra, hogy ezek a rehabilitációs medicinán kívüli, a saját diszciplinájuk részét képező szakmaspecifikus területek.

2) a kardiológiai és a pulmonológiai rehabilitáció, tekintettel arra, hogy ezek a rehabilitációs medicinán belül szakmaspecifikus területek. Speciálisan kezelendő a kisgyermekek rehabilitációja, amely a rehabilitációs alaptevékenységek szempontjából az életkori sajátosságok miatt tér el, ugyanakkor vannak olyan gyermekkori kórállapotok, amelyek külön programok formájában fogalmazhatók meg.

3) a súlyos agysérültek és a gerincvelősérültek számára nyújtott, valós szükségleteiken alapuló rehabilitáció sem. E két terület a neuromuszkuloszkeletális rehabilitáción belül e két igen súlyos pácienskör ellátása érdekében létrejött szubspecialitás.

Neuromuszkuloszkeletális (NMS) rehabilitáció 

A rehabilitációs medicina azon szemléletében egységes, interdiszciplináris klinikai területe, amely elsősorban, de korántsem kizárólag a neuromuszkuloszkeletális struktúrák és funkciók károsodása talaján fogyatékossá váló személyek funkcióképességeinek optimalizálására irányul, életkortól függetlenül. A rehabilitációs medicina tevékenységének döntő hányadát képezi. Amennyiben a fogyatékosság az idegrendszer és/vagy a muszkuloszkeletális rendszer elsődleges vagy másodlagos károsodása következtében jön létre, s a problémák döntő része a mozgással kapcsolatos, a páciens ellátása az NMS rehabilitáció területén történik. Ezen ellátás azonban magában foglalja az esetlegesen kialakult, nem a mozgással kapcsolatos problémák (pl. phasiás beszédzavarok, kognitív zavarok, viselkedési zavarok) megoldására irányuló tevékenységeket is. (Ezt a tevékenység megegyezik a korábban használatos, szélesebb értelemben vett „mozgásszervi rehabilitációval”. Mivel a „mozgásszervi rehabilitáció” fogalma nem egyértelmű, a továbbiakban terminológiai szempontból már nem fogadható el. Jogszabályi helyeken, ellátóhelyek megnevezésében ugyanakkor még szerepel.)

Comments